Ne zörögjél, Bodri, b*** meg! Argo, 2004, magyar akció-vígjáték
Az Argot azért kell megnézni minden egyes magyarnak, mert (ha görbét is), de tükröt állít elénk: a karakterek egytől egyig a társadalom rétegeinek kifigurázása.
Persze ezt a filmet lehet máshogyan is nézni: elég, ha csak a hülyeségre koncentrálnuk és jókat röhögünk, mialatt lessük a filmet. Kritikára fel!
Ennek a filmnek nyögve-nyelősen álltam neki. Nem kedvenceim a hazai alkotások, de abban egyetértek, hogy néha még nekünk is sikerül filmet csinálni. (Gondolok most a Valami Amerikára, aminek még a folytatása se lett rossz, és a Made in Hungáriára, ami a várt színvonalat kétszer magasabban ütötte meg, de más remekmű is kikerült már a kezeink közül...) Lényeg, a lényeg: most is sikerült.

Ki rendezte? A film Árpa Attila keze munkája. A férfi legfőbb foglalkozása producer, de színészként már az Egy szoknya, egy nadrágban, és más filmekben is részt vett. Rendezőként egyik egyetlen munkája az Argo, amit nagyon szeretünk: kiváncsian várjuk, elő rukkol-e valamivel hamarosan.

Mi a cselekmény? Tibi Magyarország mocskos alvilágának a feje: profi, a maga módján. Magyar, de külföldön tevékenykedik a Tejesember, de egyik megbízatása hazájába hozza vissza. Ideje felhívni Tibiéket, hogy megszerezzék az ősi tekercset. Arra persze senki sem számított, hoy Tibi nem is olyan "fura", mint elsőre látszik.
Ha pedig a két banda versengése nem lenne elég, belép a csapatba egy harmadik társaság. Újságíró, Steiner Kristóf, meg kincsvadász, és egy elfelejtett testépítő csoportja ered a kincs nyomába.
Na de akkor most mi van?

Miért szeretjük, avagy nem szeretjük? Legfőképp azért, mert jó. Minden filmnek van valami tanulsága, de vannak olyan mozik is, amiben nem kell keresni őket, ha nem is kiabálnak a vászonról. Az Argo ilyen. Egyszerűen csak élvezni kell.
Ez is olyan, mint sok másik: lehet azonosulni a szereplőkkel. Választhatod kedvencednek Tibit, aki olyan sötét, mint az éjszaka, de azért még is megél valahogy. A szerencsétlen Bodrit, aki mindig zörög és aggódik, Tysont, aki úgy hülye, ahogy van, satöbbi, satöbbi. Mindet imádjuk, mert mindegyiken lehet nevetni.
Legjobban még sem a cselekmény, és talán nem is a karakterek a kedvenceink: inkább a poénok, amiket együtt sikerül összehozniuk. Sok olyan rész van, ahol már éppen levegőt vennénk, aztán megint jön valami, amitől kétrét görnyedünk a röhögéstől. Megjegyezném még, hogy nekem a képi világ is nagyon tetszett.
Végül csak annyi maradt, hogy pontozunk. 10/8, mert azért még sem lett különös kedvencem, bármennyire jó is.
|